Meggyőződésem, hogy a vízilabdasport a lehetőségeinek nagyon kis részét használja ki.
Ennek a véleményemnek adtam már hangot, és az elmúlt 10 napban, a Tom Hoad kupán való részvétel csak megerősítette ezt.
Hogy lehet az, hogy telt ház gyűlik össze Karácsony után pár nappal, a "világ végén" egy olyan sportág eseményén, amely sportág legnagyobb baja, hogy nem elég népszerű, és nem vonz elég nézőt világviszonylatban? Jó lenne azt hinni, hogy a négy olimpiai bajnokra voltak kíváncsiak, de nem. Legalábbis nem azért mentek ki először.
A válaszom: a körülmények!
Persze lehet mondani, hogy így könnyű elcsábítani 1000-1500 embert, mert olyankor Perth-ben 28 fok van este, és a csillagos ég alatt, a világ talán legszebb környezetű uszodája található. Az uszodát körülvevő lelátón azok az ausztrál emberek esznek, isznak, beszélgetnek a nyári szabadságuk néhány óráját eltöltve, akik közül a legtöbb azt sem tudja, hogy mi az az "M-zóna", vagy akár a "kettős fór", vagy hogy a szabaddobást hátrábbról is el lehet végezni. Nyilván a húsz dolláros belépő sem drága nekik, illetve szívesen veszik meg, és fel a hazai csapat legjobb játékosai nevével ellátot pólót. Vesznek hamburgert is, és szendvicseket, bort és üditőt. Hát persze, hiszen jól akarják érezni magukat. Azért kapnak segítséget is ehhez. Gondolok itt a hangulatzenére, ami miatt egy pillanat holtidő sincsen. Vagy például a programfüzet, amiből sok érdekességet megtudnak azokról, akik éppen a vízben vannak.
Sok apróságot nem is írtam le, amit tapasztaltam kint azon dolgok közül, amivel nagyobb élmény egy vízilabda mérkőzés megtekintése. És sok dolgot még ők sem használtak ki.
Az érdekes az egészben az, hogy nem kell semmi újat kitalálni. Más országok, más sportjai már rég alkalmaznak ilyen "fogásokat".